BlueWings Travel

A sofőr

Édesapám járműtechnikus gépészmérnökként végzett németországban a drezdai műszaki egyetemen, 1973-ban. Tőle örököltem az autókhoz és a műszaki dolgokhoz való kiváló tehetségemet, amit ezúton is köszönök Neki. Akkor még nem tudta hogy néhány évvel később ki vár rá … és az alma nem esik messze a fájától ugye 😀

1996-ban a B-s jogsit 15 óra vezetéssel tettem le (akkor 25 óra lett volna kötelező). Amiből 5-öt a sikeres vizsga után csináltunk …
Húszas éveimben sokat kerékpároztam, a rekordom 300 km lett egyetlen nap alatt. Eddigi összes teljesítményem kerékpárral az sacc/kb. annyi mint a Föld kerülete.
2004-ben miután Pécsre költöztem, elvégeztem a járművezető szakoktatói tanfolyamot elméleti és gyakorlati szakon, a minősítő vizsgát dupla jeles eredménnyel tettem le. A következő években jópár tucat embert tanítottam meg az autóvezetés különböző fortélyaira. Nem tudom hajszál pontosan mennyit vezethettem összesen, de az biztos hogy a több 100.000 km-es nagyságrendbe esik.
Csak 2015-ben kb. 100.000 km-t mentem Pécs és Budapest között.

Az elmúlt években több száz több mint ezer kétezer személyt szállítottam el sikeresen és eredményesen, az utasaim 98%-a elégedetten szállt ki az autóból. Az alábbiakban az ő véleményeikből olvasható egy csokorra való – a teljesség igénye nélkül – kiválogattam a számomra legkedvesebbeket. 🙂

Nem csak pozitív értékelésem van – mert hibázni csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik. Nem vagyok feddhetetlenül tökéletes, de mindig törekszem rá, és amíg az értékeléseim elsöprő többsége ilyen mint ezek itt alább, addig nincsen semmilyen probléma.
DSCF2798

Legkedvesebb értékeléseim (Hall of Fame) :

/ ide felkerülni megtiszteltetést jelent /

(ez úgy lehetséges, hogy eljössz velem utazni, és utána Te is írsz nekem valami hasonlót 🙂 )

 

KrisztiHetsch (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon rugalmas, udvarias és figyelmes sofőr (mi késő este értünk Pestre, figyelt rá, hogy mindenki az otthonához a lehető legközelebb szállhasson ki). Nagyon kellemes út volt. 🙂 Csak ajánlani tudom!”
2016. dec. 27.
stefruzsi (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“MInden szuper volt, csak ajánlani tudom!! 🙂
Péter egy pozitív, kedves és nem utolsó sorban igen rutinos sofőr. Pontos, türelmes és remek problémamegoldó képességekkel rendelkezik. Vele biztonságban fogsz utazni!”
2016. szept. 12.
virak.papp (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Szuper utazás volt! Nagyon barátságos és kommunikatív a sofőr! Pontosan érkezett és tisztán kommunikált! Csak ajánlani tudom.”
2016. aug. 22.
AloeVera (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter egy kedves, pontos, megbízható, korrekt sofőr. És még biztonságosan is vezet! 🙂
H. Veronika”
2016. máj. 28.
viwa (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Végtelenül kedves,maximálisan segítőkész, rugalmas, pontos sofőr. Hálás köszönet mindenért! Mindenkinek jó szívvel ajánlom! :)”
2016. máj. 23.
LloydsHitelesített Oszkár felhasználó (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Rutinos, jo sofor. Figyelmes, nyitott, kommunikativ baratkozos autos. Koszonom a fuvart!
Az auto kenyelmes es jol megy.”
2016. máj. 20.
Cypria (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Ennyi utas nyűgjét összeegyeztetni….:) Csillagos ötös! 🙂 Nagyon tetszett :)”
2016. máj. 15.
kdattila (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon precíz sofőr, talán az eddigi legkoordináltabb utazásaim egyike. Kényelmes és biztonságos utazás volt. Köszönöm!
Csak ajánlani tudom!”
2016. márc. 16.
petya7110 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Csak ismételni tudom magam, ha Pétert kell értékelni. Nagyon jó sofőr, szuper szervező, ha tehetem vele utazom! Kedves Oszkározó, ha utat keresel és ő a választható sofőrök között szerepel, akkor foglald be az utat gyorsan amíg van szabad hely nála! :)”
2016. febr. 15.
Tibu1983 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon korrekt, pontos, szimpatikus, rugalmas, sofőr. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Határozottan elégedett, vagyok.”
2016. febr. 15.
KBarb (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Tökéletesen rendben volt minden. Nagyon kedves sofőr. Rugalmasságának hála sokkal gyorsabban hazaértem! Remélem még utazunk együtt! “
2016. febr. 14.
talpnyomtalanul (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Az utunk – Péter jóvoltából – pontos indulással érkezéssel,gyors és biztonságos volt. A hangulat pedig remek! Már visszatérő utas voltam, s ha lehet ez továbbra is így lesz. Köszönjük a kellemes pár órát! Üdv. Zsú”
2016. febr. 08.
tapmancs (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Pontos, megbízható, rugalmas, biztonságosan vezető sofőr. Kutyámmal nagyon toleráns volt, minden rendben ment, köszönöm szépen az utat!”
2016. febr. 06.
kvmesi (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Rendben volt minden, rugalmas, segítőkész, igyekszik mindent megtenni, hogy az utas kedvében járjon 🙂
Az utazás rendben volt, pontosan indultunk, időben érkeztünk.
Ajánlani tudom!”
2016. febr. 04.
Gabor_Toro (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“valóban profi”
2016. febr. 03.
petya7110 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden szuper volt! Mikor az utat kerestem és megláttam, hogy ő is a lehetőségek között van, már nem is néztem a további hirdetéseket, hiszen már utaztam vele. Korrekt, pontos, nagyon jó sofőr és rendkívül jól szervezi az utakat. Őszintén ajánlom Mindenkinek! Ha tehetem legközelebb is vele utazom!
Köszönöm Péter!”
2016. febr. 01.
Mawaria (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon pozitív èlmèny volt. A tejköd ellenère időben èrkeztünk, abszolut biztonságosan. Csak ajánlani tudom.”
2016. jan. 25.
gyorilevent (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Rendkívül stabil vezető, remek társalgó partner, pozitív és pontos sofőr.”
2016. jan. 17.
Sis888 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Abszolút idevaló, abszolút hozza, amit kell! Itt a helye, nagyon ajánlom!”
“Egyszerűen korrekt, ennyi! Bármikor ismételném a lehetőséget!”
2016. jan. 10.
dorisdrugo (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“kedves, rugalmas, Szuper soför, Aki Meg a hibajan kivuli kesest is sikeresen behozta, a Rossz idojarasi viszonyok ellenere is!!!!!! Mindenkinek ajanlom!!!! “
2016. jan. 07.
VikusKaa (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon jó utazás volt, kényelmes autó, kellemes hangulat, mindenki jól érezte magát! A sofőr rendes, figyelmes és kitűnően vezet! Pontos, jó modorú és megbízható! Köszönjük a remek utat!”
2016. jan. 05.
SzabAn86 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Köszönjük, nagyon kellemes volt az út, sőt az utasok még aznap megérkezhettek gyermekeikhez, akik nem is akárhol voltak, és bizony többletutat jelentett, úgyhogy nagy hála a telekocsi sofőrjének. “
2016. jan. 03.
Tara0705 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Köszönöm szepen! Az ut soran biztonsagban ereztem magam es szamomra ez a legfontosabb. Tobbszor utaztam mar vele es remek sofor. Kedves udvarias. “
2015. dec. 29.
vazsuka (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Valóban profi úgy szakmailag, mint emberileg !
Jó hogy vannak ilyen EMBEREK még !”
“Szuper ember, kitünő szervezőkészséggel !
TÚL JÓ IDE !”
2015. dec. 29.
nagyistvan1987 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Köszönjük az utat, nagyon meg voltunk elégedve! Minden rendben volt, pontos, kedves sofőr, mindenkinek ajánlani tudom!”
2015. dec. 29.
karpildi72 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon kellemes utazás, pontos indulás-érkezés, profi kommunikáció, előzéken és kedves sofőr! :-)”
2015. dec. 28.
BigFlash (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Szevasz Druszám!
Eddigi legjobb oszkáros utam volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Pontos, rugalmas, jófej, udvarias, nagyon jól lehet vele beszélgetni! :)”
2015. dec. 27.
Ferry57 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter egy lendületes, jó szervező, emberséges és barátságos “fuvaros”. Kellően rugalmas, hozzáállása rokonszenves. Munkáját elhivatottan, lelkesen és örömmel végzi. Kihagytam valamit? Keressétek!”
2015. dec. 25.
mickele52 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Mindenkinek ajánlom mert emberileg a legjobb, valamint vezetési technikája csillagos ötös.
Köszönöm Mihály kellemes karácsonyt .”
2015. dec. 24.
baloanita (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Túl vagyok az első oszkáros utamon! 🙂
Minden rendben ment, csak ajánlani tudom! Pontos, udvarias és biztonságosan vezet! Köszönöm .
Viszlát legközelebb :)”
2015. dec. 23.
orsolya.koncz (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Pontos, biztonságos, rugalmas sofőr egy szép, tiszta autóval 🙂 Mindent meg lehet vele beszélni, egy olyan sofőr, akinek tényleg az utas az első. 3 helyet foglaltam, 3 elégedett utas köszöni az utat! Mindenkinek ajánlom! “
2015. dec. 23.
talpnyomtalanul (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Az utazás: gyors és kényelmes.
A vezetés: abszolút profi.
Péter egyénisége: korrekt, udvarias, közvetlen és barátságos.
Mindenkinek nyugodt lelkiismerettel tudom ajánlani!
Ezúton is köszönöm a kellemes utat, és remélem sikerül még elcsípnem a “járatot”, amikor szükségem lesz rá! Békés, meghitt Karácsonyt! Üdv. Zsú”
2015. dec. 23.
mohapafrany (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Az első oszkáros utam, és hatalmas élmény volt! 🙂 Mindenkinek hasonlóan humoros sofőrt, jó hangulatú utat és kedves útitársakat kívánok!”
2015. dec. 22.
kamillaberek (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Úgy éreztem magam mint egy repülőúton, minden rendben volt, biztonságos, kényelmes utazás volt. Csak ajánlani tudom.”
2015. dec. 20.
zmuniverzum (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon kellemes utazásunk volt Petyával. Pontos, kedves jó szervezö és biztonságosan vezetö soför. Mindenkinek ajánljuk.”
2015. dec. 20.
illesildi (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden rendben ment, pontosan érkezett, nagyon udvarias volt. Zökkenőmentesen és gyorsan eljutottunk A-ból B-be. Ajánlom! Köszönöm az utat! :)”
2015. dec. 14.
szantoszilvia (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Elégedett utasként távoztam, arra pedig végképp nem számítottam, hogy Brad Pitt kollégájával ülök majd egy autóban! :-)”
2015. dec. 01.
vidaanna95 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Ez volt az első telekocsis élményem. Nagyon rendes volt, professzionális, nem is tudnék negatívumot mondani. Köszönöm :)”
2015. nov. 18.
monita777 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden rendben ment, nagyon kellemes út volt. A Petya pontos, szórakoztató, jó társaság, mellette nem lehet unatkozni 🙂 A vártnál előbb fent is voltunk Pesten.
Csak ajánlani tudom!”
2015. nov. 14.
futo_agnes (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon jó út volt! Péter vezetési stílusáról hiperlatívuszokban lehet beszélni, kedves, nyugodt, ugyanakkor dinamikus. A fontos részletekben is profi: pl. ki, hol üljön egy viszonylag hosszú, sokemberes úton… Abszolút csillagos ötös. :-)”
2015. nov. 13.
Linda0077 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Ő az a sofőr, akivel az Oszkározás nem csak utazás, hanem egyben élmény is . Rugalmas, pontos, jó modora van, lehet vele beszélgetni. Megbízható, nem randalírozik az utakon, feleslegesen nem előz, az utasok igényeihez alkalmazkodik, biztonságosan vezet. Egyszóval csak ajánlani tudom. :)”
2015. nov. 12.
rutvilis (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Igazából minden kiemelten pozitív jelzőt rá lehet aggatni, mert valamennyiben jól teljesített. (a rendszer csak 3 lehetőséget ad) Igazi megoldóember, végtelenül barátságos és udvarias az utasokkal és megállíthatatlanul pörög, és összességében egy profi oszkáros. Remélem lesz még közös utunk.
Köszi Péter.”
2015. nov. 11.
futo_agnes (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“NAGYON POZITÍV az összhatás: pontos, rugalmas, energikus – ugyanakkor nyugodt, vezetési stílusa remek: gyorsan és zökkenőmentesen utaztunk. (Bár kicsit más tészta, de ez is sokban múlik a sofőrön: ezeken az utakon a többi útitársunk is nagyon helyes volt, jó volt a hangulat a kocsiban.)”
2015. nov. 10.
karpildi72 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Pontos érkezés a megbeszélt helyre, flott és udvarias, gyors fuvar (még előbb is értünk az úticélhoz!), előzékeny sofőr 🙂 – egyszóval kellemes utazás, máskor is szívesen igénybe veszem a szolgáltatást!”
2015. nov. 08.
Padma29 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon tapasztalt autóvezető kormányozott minket Budapest felé, ahová az időjárási viszontagságok mellett is biztonságosan, jócskán a menetidőn belül érkeztünk. Köszönöm az utazás lehetőségét és kényelmes megvalósulását.”
2015. okt. 12.
Anette (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Dinamikusan elegáns vezetési stílus, kitüntető figyelem az összes utasra kiterjedően, kiváló kommunikáció, rendkívül jó hangulatú utazás. Szívesen ajánlom!”
2015. okt. 11.
Andrea91 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Mindenkinek csak ajánlani tudom Pétert, (Petit, Petyát), maximálisan udvarias, pontos, rugalmas, messzemenően igyekszik az utasok igényeinek megfelelni, pozitív személyiség, mindenben igyekszik, hogy utastársai az út alatt jól érezzék magukat. Humoros, megbízható. Remélem, hogy még fogunk együtt utazni!”
2015. okt. 11.
lucasdanee (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Egyik legjobb, és legérdekesebb oszkáros utam! 🙂 Nagyon jó társaság, a sofőr kedves, az utasok kényelme számára az első. Mindenkinek ajánlani tudom!”
2015. okt. 10.
arkusmanus (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter profi, és kész. Időben, pontosan, gyorsan, célszerűen.
Köszönöm.”
2015. okt. 06.
beja6 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter egy nagyon segítőkész, lelkes, sofőr, akinek a fő célja, hogy a lehető legkényelmesebben utazz 🙂 Gyors is, a megbezsélthez képest előbb érkeztünk. Ajánlom!”
2015. szept. 30.
niki.tolnay (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kedves és pontos sofőr, aki maximálisan szem előtt tartja az utasok igényeit. Csak ajánlani tudom!! :)”
2015. szept. 28.
zsofia.varga1 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden rendben volt, nagyon kedves. 100% ig pozitív a véleményem. Nagyon jól vezet, vicces és biztonságban éreztem magam.
Köszönöm az utazást! “
2015. szept. 28.
erzsimama (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyszerű utazásba volt részem,jól éreztem magam,nagyon kedves szimpatikus sofőr,segítő kész,Mindenkinek nagyon ajánlom!Köszönöm szépen ezt a remek utazást,további sok-sok kellemes utast kívánok!”
2015. szept. 23.
bazsi06 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Köszönöm szépen, minden rendben volt!!
Gyors, pontos, rugalmas és megbízható sofőr !!
Mindenkinek nyugodt szívvel csak ajánlani tudom a vele való utazást !!!”
2015. szept. 06.
kocsisjudit (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden rendben volt, még egyszer sok köszönet a kényelmes útért! Úgy hallottam, a nővérem kedvet kapott, hogy máskor is így utazzon, és ez nagy öröm! Üdvözlettel, Judit”
2015. szept. 02.
Napsugarka797 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden a megbeszéltek szerint történt. Segítőkész és korrekt sofőr. Máskor is szívesen fogok vele utazni és másnak is csak ajánlani tudom.”
2015. aug. 31.
csokimaffia (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Biztonságban felértünk, pontosan, időben, minden rendben volt 🙂
Pakson ajánlom mindenkinek Peti kedvenc benzinkútján a hot-dogot !! Figyelmes, bárki bármilyen kérdéssel/kéréssel fordult hozzá, a lehetőségekhez képest a maximálisat nyújtja !”
2015. aug. 30.
Viki.Myr (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Eddigi utazásaim alapján a legjobb volt:)”
2015. aug. 28.
mickele52 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Csillagos ötös.minden rendben volt.Köszönöm.”
2015. aug. 24.
solteesz (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon kellemes volt az utazás. Jó fej a sofőr és jó a humora és kedves 🙂 ha lesz rá lehetőség őt fogom választani újra :)”
2015. aug. 23.
lacika01 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“László vagyok és mind a tele kocsit mind utazást nem ismertem de ,Péterrel való telekocsis szolgáltatást amit ö nyújt nagyon pozitívan éltem meg .Jó társaság rugalmas amit fontosnak tartok érdeklődő mi felénk és felem és meg nem csalódtam és szeretem használni az ö szolgáltatását úgyhogy köszönöm és csak javasolni tudom hogy vele utazzanak. Tisztelettel >László “
2015. aug. 22.
Linda0077 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nem elsőre utaztam vele, mindenkinek csak ajánlani tudom. Felelősségteljesen vezet, megbízható és pontos. “
2015. aug. 10.
lilukacs (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Maximálisan elégedett vagyok!! Nagyon kedves, udvarias, igazi úriember! Sőt, még a zene is nagyon jó volt!!! 🙂 “
2015. aug. 08.
devenyip (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Vérprofi!”
2015. aug. 04.
bala57 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Voltak jó és kevésbé jó döntései a sofőrnek. Összességében ezért semleges. Igyekezett a követelményeknek megfelelni, a lelkiismeretessége megkérdőjelezhetetlen.”
2015. júl. 29.
dobos.iren (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden tökéletes volt. A gépkocsivezető megbízható, pontos, rendkívül udvarias ember. Köszönöm, hogy biztonságban, kényelmesen utazhattam :)”
2015. júl. 18.
ludduss (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Teljesen jó utunk volt. Petya kommunikatív, segítőkész, pontos, rugalmasan kezelte az utasok kívánságait. Minden rendben zajlott! Ajánlom Őt mindenkinek! :)”
2015. máj. 19.
gabor.bradics (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kedves Péter, ismét nagyon kellemes utam volt, köszönöm, Külön köszönet, hogy mindent megtettél, hogy a csatlakozásomat elérjem – sikerült -, így egy órányi várakozástól kíméltél meg. A jövőben is keresni fogom a lehetőségét, hogy együtt utazhassak Veled!”
2015. máj. 18.
Branovits (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kellemes volt az utam, Péter nagyon közveten és segítőkész volt. Biztonságosan vezet,minden utas igényét igyekszik kielégíteni- profi.
Ismerőseimnek is nyugodt szívvel ajánlom ezek után.
Köszönettel, és további sikeres munkát kívánva :Branovits Ildikó”
2015. máj. 17.
RauschTimea (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Minden rendben volt. Udvarias, megbízható sofőr, aki maximálisan rugalmas volt a találkozás és kiszállás helyszínét illetően. Biztonságban éreztem magam mellette.”
2015. ápr. 24.
luluandrea (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kedves, szeretetreméltó, segítőkész, rugalmas, pontos. Vérbeli pilóta és utaskísérő egyben 🙂 Mindenkinek nagyon ajánlom!”
2015. ápr. 08.
Gerbault (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Jó hangulatban telt az út. A sofőr biztonságosan vezet, határozott és nagyon rugalmas, igyekszik kielégíteni mindenki igényeit az adott korlátokon belül. Máskor is utaznék vele.”
2015. ápr. 07.
gabor.bradics (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kedves Péter, ezúton is nagyon köszönöm, hogy maximális együttérzéssel segítettél abban, hogy minél élőbb az uticélomhoz jussak. Külön köszönöm, hogy ennek érdekében az előre eltervezett útvonaladat is hajlandó voltál megváltoztatni.
Keresni fogom az alkalmat a jövőben is, hogy Veled utazhassak!
Mindenkinek csak ajánlani tudom Pétert!
Bradics Gábor”
2015. ápr. 06.
andreak (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon örölük, hogy vele utazhattam. Megbízható srác, zökkenőmentes utazás. Boldog vagyok, hogy pécsi ismerősömtől hallottam erről a lehetőségről. Továbbra is igénybe fogom venni ezt a szolgáltatást :-)”
2015. márc. 29.
lucakinga (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Először utaztam telekocsival, és teljesen pozitív élményem van róla, a telefonbeszélgetésből is leszűrtem h rendes, normàlis sràcról van szó. Tisztelettudó, segítőkész, megbízható. Màskor is szívesen utazok vele.”
2015. márc. 28.
Yanez (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Magába “gondolkodós”, kissé csendes ámde nagyon sima, és mindenki örömére gyors, biztonságos utunk volt. Ez most így alakult..
Köszönjük a rugalmasságot és a segítséget.
Pontos, kommunikatív, biztonságos vezető, csak ajánlani tudom!”
2015. márc. 24.
jimmy1115 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon kellmes utazasom vol, parszor mar utaztam oszkarral, es talan mondhatom hogy az eddigiek kozul az egyik legjobb utam volt! Nagyon baratsagos es ami nem utolso szempont hogy rugalmas. Csak ajanlani tudom 100%-ig! Ha lehetne en mindig vele utaznek! “
2015. márc. 24.
Bokovaniko (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter gyors, pontos, biztonságos vezető. Igazi nosztalgia zenével 🙂
Szolgáltatás magas színvonalon. Szívből ajánlom.”
2015. márc. 23.
sutojutka (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter egy nagyon kellemes személyiség, pontos, megbízható. Biztonságosan vezet, és odafigyel minden utas igényére..”
2015. márc. 21.
albino (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Köszi a száguldást! 🙂 Megagyorsan és biztonságosan Bp-re értünk, jó hangulatban telt az út. Kiemelném a sofőr részletes útmutatóját az útvonalról, mert így sokkal könnyebb tervezni és autóst választani is. És a rugalmasságot – mert mindenkit a lehető legfrekventáltabb helyen tett ki. 🙂 Nagy autó, kényelem és óramű pontosság volt :)”
2015. márc. 02.
KazmerA (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Korrekt, pontos, jófej sofőr, abszolút ajánlom.
Édesanyám utazott Péterrel, első oszkáros útja volt. Idézem: “Nagyon-nagyon pozitív élmény volt 🙂 ha Pestre utazom, igyekszem máskor is vele menni.” “
2015. febr. 27.
fuckinmiracles (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kiválóan vezet, nagyon kényelmes az autó, nagyon rugalmas volt a ki/beszállással kapcsolatban. Zenét saját eszközről rakott be, végre egy út, ahol nem azt unalmas rádiót kellett hallgatni. Ez volt az eddigi legjobb telekocsis utazásom. Mindenképpen csak ajánlani tudom!”
2015. febr. 23.
lujza1991 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Pontos,gyors és kedves. Ha valaki időben szeretne eljutni valahová és közben nem szeretne unatkozni annak bátran ajánlom a jó humorú Úriembert :)”
2015. febr. 20.
donnaelvira (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon jól utaztunk!! Biztonságos, rutinos sofőr és az autó pedig nagyon kényelmes, tágas. Jó hangulatban telt a három órás út, szívesen utazom Vele máskor is! Figyelmes, udvarias, kommunikatív és barátságos személyiség. “
2015. febr. 12.
b_leila (Autós) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Kedves, korrekt, segítőkész. Segített gyorsan átpakolni a csomagokat, hogy kényelmesebb legyen az út. Nagyon jólesett, hogy mint oktató, szakmailag is értékelt, mint sofőrt, és a többi utas előtt is megdícsért. Számomra az is pozitívum, hogy sem ő, sem a többi utas sem kérdezte meg csodálkozva, hogy nem a pályán megyünk, és azt sem tették szóvá, hogy csak a Budai vámig közlekedek (máskor is benne volt a hirdetésben). Ajánlani tudom.”
2014. aug. 06.
amrira (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon jól vezet és segítőkész volt!
Biztonságosan de gyorsan értem el az úti célomat! Mindenkinek csak ajánlom!”
2013. szept. 17.
lovasviktor (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon korrekt, rugalmas sofőr és ember! Nagyon megbízható, ajánlom mindenkinek! “
2013. jul. 18.
Medinilla100 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“A 10-es skálán 10-es osztályzatot adok! Köszönöm a kellemes utat! További balesetmentes kellemes, klímás utaztatást kívánok és sok sikert! “
2013. jun. 22.
Sandi1 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter elsőre profi oszkáros, pontos,rugalmas,jó szervező, szem előtt tartja az igényeket. Első benyomásom, hogy holnap is Oszkarral megyek :).
Üdv:
Gábor”
2013. jun. 03.
szjuli (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Ismét szuper út volt, végig beszélgettünk és röhögtünk. Jó érzés volt ismerősként beszállni – és törzsutasként kiszállni 🙂 Ilyen közvetlen emberrel ritkán hoz össze a sors – próbáljátok ki!”
2013. máj. 27.
vmcsaba (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Elképesztően professzionális sofőr Péter! Úgy vezet dinamikusan, pontosan és időre, hogy nem érezni azt, mennyire repül az idő mellette. Még el is aludtam az alatt a röpke 1:45-2 óra alatt, miközben Debrecenbe suhantunk. Rendkívül rugalmas, a tőle telhető legtöbbet megteszi, hogy minden utasát a lehető legközelebb vigye céljához, jókedvű, dinamikus, pezsgő személyiség, ha kér valaki valamit, annak rugalmasan eleget tesz.
Ha mást nem is nézünk, csak az ár/érték/gyorsaság/biztonság négyesét, akkor is az egyik legjobb gépkocsivezető életemben, akivel találkoztam! Elvégre ez (is) a szakmája) 🙂
Őszintén remélem, hogy fogok még vele utazni!”
2013. máj. 24.
balatonisandor értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Egy nagyon nagy pirospont és jeles!Egy bizonyos “eerczeg” Herczeg Ferenc nevű kamu felhasználó által átélt trauma után találtam rá az egy órán belül induló Borosnyay Péterre, aki maximálisan segítőkész volt, és sikeresen hazahozott, majdnem ajtóig :DProfi sofőr, nagyon jó tempóban közlekedik, az autó tiszta és kényelmes volt, CSAK POZITÍV véleményt tudok mondani róla is és az útról is! Köszönöm!”
2013. ápr. 10.
Cinna (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“A hóvihar ellenére nagyon ügyesen, rutinosan oldotta meg a helyzeteket, amelyek egy gyakorlott autós részéről is jelentős kihívást jelentettek! Biztonságosan, megbízhatóan vezetett végig, ezen felül nagyon kedves, vidám beszélgetőpartnernek is bizonyult! Mindenkinek ajánlom a kiváló Sofőrt és nagyon köszönöm a biztonságos utazást! :)”
2013. ápr. 03.
litajpo (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“első oszkáros utam sofőrje – halálosan pontos, precíz, egyszersmind emberies: mind a vezetésben, mind az utazás kellemes hangulatának biztosításában. az ideje szabta kényszerű határokon belül maximálisan rugalmas. ideális oszkár-sofőr!”
2013. márc. 04.
staszek (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Jó, pontos megbízható vezető! Utasaival figyelmes, segítőkész! Az utas biztonságban érzi magát az autóban.
Bátran ajánlom minden “Oszkáros” utasnak!
Hexadecimális üdvözlettel: további sikeres utakat neki és leendő utasainak! Üdv: staszek”
2013. febr. 22.
kissmarci (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Remek sofőr. Pontos és korrek. Nem csak értünk jött, de haza is vitt mindenkit, ami este a hidegben elég hasznos :). Biztos kézzel vezet, még több száz liter vízen is :)”
2013. febr. 03.
srenato (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Péter rendkívül képzett, precíz sofőr és jó társaság.
Az utazás végén még ajándékot is kaptunk tőle 🙂
Máskor is szívesen utazunk vele és ajánljuk mindenkinek.”
2013. jan. 24.
Zoltan69 (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Nagyon kedves, gyors volt ő és az öccse-is! Köszönettel tartozom, mert a kedvemért sietett és így elértem a vonat csatlakozásomat! Nagyon szépen köszönöm! Minden elismerésem..”
2013. jan. 10.
Desmont (Utas) értékelése megvalósult Utazás alapján:
“Halál pontos sofőr, jófej társaság, Ő is meg az öccse is! Az első Telekocsis utazásom a lehető legjobb volt! :)”
2013. jan. 02.

 

Comments

Be the first to comment.

Leave a Reply